Maul János szókimondó, vidám, önazonos férfi, egy szívvel-lélekkel támogató édesapa, aki minden tudását átadva, időt nem spórolva állt ki mindig fia mellett. A legtöbben csak az eredményt látják, a borászatot, a Lator Bor Bisztrót, de az odavezető utat nem! Azokat a pillanatokat, mikor el kellett gondolkozni fontos döntéseken, azon, mit engedjen el az ember és mihez ragaszkodjon! Aki mindig ott volt a nehéz és a könnyű pillanatoknál és a mai napig a Maul Zsolt Premium Winery központi figurája, János, vagy ahogyan mindenki hívja Jani papa!
Mikor vetted észre Zsolton, hogy nem csak azért van a szőlőben, mert te kéred, hanem valóban érdekli a borászat?
Első perctől fogva látszott, hogy ezzel akar foglalkozni! Igyekeztem őket bevonni a szőlővel kapcsolatos munkákba, amit eleinte nem olyan nagy kedvvel végeztek a testvérével, de később annál boldogabban! 1999-ben kezdte Zsolti az egyik barátjával a borászatot, én pedig, amivel tudtam, segítettem: tapasztalattal, pénzzel, bármivel. Akartam, hogy sikeres legyen és örömmel csinálja, amit tesz. Idővel az éttermet is átvette, amit addig én vezettem. Az évek során igyekeztem mindent átadni neki, amit a szőlőről, borkészítésről, meg az életről tudok. Persze ő is folyamatosan tanult, kérdezett. És a mai napig a háttérből támogatom, amiben csak tudom. Imádok itt lenni, na!
Róla mesélsz, de közben minden mondatodból kihallani az apát! Azt, hogy sosem volt kérdés, ha szükség van rád, ott vagy! Bárhol!
Persze! A legjobbat kívántam, kívánom a gyerekeknek, unokáknak! Voltam sokszor kitelepülni, a mai napig itt vagyok a borászatban, kiadom a munkát, figyelem a címkézést! Én is mindig egy „bezzeg gyerek” voltam és lelkes, mint ő. Amikor kétszer is azt mondta, hogy borászattal akar foglalkozni, azonnal mondtam: csináljuk! Ha kellett, Németországban segítettem!
Honnan szerezted a borkészítéssel kapcsolatos rengeteg tudást, tapasztalatot?
Földmérő az eredeti szakmám, de amikor Villányba kerültem, nem akartam Pécsre vagy Mohácsra bejárni, így helyben kerestem munkát, hogy többet tudjak foglalkozni anyósomék szőlőjével. Nagyon megkedveltem ezt, így a vasút mellett, ahol dolgoztam, apósommal együtt borászkodtam is. Ő tanította meg az alapokat, majd egy-két év után teljesen átvettem a szőlőt, és én vezettem a pincészetet. Körülbelül 100 hektót készítettünk évente. Nagy élmény volt, mikor az első alkalommal, mikor Villányban borversenyen indultam, nagy aranyérmes lett a sillerem. Nekem benne van minden a kisujjamban.
Úgy tűnik, te erre születtél: közvetlen vagy, aki azonnal megtalálja a közös hangot másokkal!
Ami a szívemen, az a számon! Amikor itt elkezdtem, nem volt olyan, hogy valaki szó nélkül elment a pincém mellett. Mindenkinek köszöntem, beszélgettem velük. Az első pohár mindig ingyen volt nálam. Sok vendégem volt, gyakran ott maradtak hajnalig.
Mi volt az első gondolatod, mikor Zsolti Németország után úgy döntött, hogy visszaköltözik és újrakezdi itt?
Örültem, hogy végre itthon vannak, akkor is segítettem neki! Mindenben, amiben tudtam, ha kellett kitelepültem. Egy ideig még itt is és Németországban is voltak, így, amikor hazajöttek, én vezettem a kinti éttermet.
Miben hasonlítotok, és miben különböztök?
Mindketten nagyon tiszteljük az embereket! Bárkivel szót értünk. Én is a mai napig, ha elmegyek nyaralni, két perc múlva mindenki a haverom! Óriási barátságok tudnak születni ezekből az ismeretségekből. Mindig mondom, hogy nem csak nézni kell, hanem látni is! Én így dolgozom! Én szigorúbb vagyok, ő nagyvonalúbb. Abban is különbözünk, hogy az én nagy kedvencem a rozé, a Dáma. De jó ez így, kiegészítjük egymást! A mai napig kikéri a véleményemet egy-egy borral kapcsolatban!